A müncheni stadion úgynevezett vegyes zónájában találkozhatnak az újságírók az öltözőből a csapatbusz felé tartó játékosokkal. Szombaton hihetetlenül nagy volt a tülekedés, amin persze nem kellett csodálkozni, hiszen a vb sztárcsapata, a német válogatott népszerűsége a csúcson van.
A cserekapussá lefokozott Oliver Kahnt alig szólították meg, de neki nem is nagyon volt kedve lelassítani, aztán jött a svédek elleni meccs hőse, a két gólt szerző Lukas Podolski.

Dicséretzuhatag Miroslav Klosénak

Lukas Podolski – a sztár, aki néhány kérdés erejéig megállt a Nemzeti Sport tudósítója előtt is. Nézzük, mit válaszolt arra a felvetésünkre, miszerint ő a Nationalelf nyerőembere.

„Fantasztikus élmény, hogy két gólt rúgtam – mondta Lukas Podolski. – Egyre jobbak vagyunk, van önbizalmunk, hihetetlen erőt ad a mögöttünk felsorakozó szurkolótábor, most is elképesztő légkör uralkodott az arénában; ilyen hangulatban mindenki a maximumot hozza ki magából. És hogy én lennék a nyerőember? Ugyan, Miroslav Klose teremtett nekem két tiszta helyzetet, és szerencsém is volt: az első gólnál a svéd Teddy Lucic belefejelt a labdába. Néhány centin múlt csak, hogy a fejéről nem a kapuba, hanem fölé szállt a labda, hogy nem tudott felszabadítani. Látja, ilyen apróságokon múlik a siker.”

Nem féltékeny, hogy két gólt szerzett, mégis Miroslav Klosét választották a meccs legjobbjának? – hangzott az újabb kérdés.

„Viccel, ugye? Egy csapat vagyunk, tényleg nem számít, ki rúgja a gólt, ha öngóllal nyerünk Argentína ellen, az sem baj. Miroslav rengeteget futott, sokszor szerzett labdát, kimagaslóan játszott.”

S már jött is az emlegetett ász, Miroslav Klose, aki arról beszélt: hogy amikor Jürgen Klinsmann amerikai specialistákkal, újszerű eszközök bevetésével tartott fitneszedzéseket, néha maguk is mosolyogtak. Több Bundesliga-edző is kirohant az újdonságok ellen, mondván, a hókuszpókuszra nincs szükség. Márpedig Miroslav Klose erőtől duzzadó játékát nézve csakis az lehet a tanulság, hogy a csapatfőnök jó módszert választott az erőnlét megtartásához. Meg is kérdeztük a német labdarúgót, neki mi a véleménye erről a témáról.

„A helyzet az, hogy fittnek, dinamikusnak érzi magát mindenki, még a mérkőzések végén is, azt hiszem, a speciális fitneszprogramunk elérte a célját – mondta Miroslav Klose. – Meccsről meccsre jobbak vagyunk, az egész ország szorít értünk, és ez rengeteget számít, hiszen a világbajnokság előtt a sok szkeptikus hang minket is bizonytalanná tett. Ez a mostani siker, a svédek elleni játék azonban megerősíti a hitünket: nem kell félnünk senkitől. Már alig várjuk a következő feladatot.”

A kemény együttes: játék megingás nélkül

Elhangzott: ha egy hónappal ezelőtt, avagy a 6–0-ra végződő argentin–szerb-montenegrói meccs után kellett volna a dél-amerikaiakkal találkozniuk a hazaiaknak, bizony megilletődöttek lettek volna. Most mindenki azt hangsúlyozta: ha így tudnak játszani, mint szombat délután az első félidőben, a legjobbak ellen sem esélytelenek – félelem helyett immár önbizalommal telve várják a negyeddöntőt.

„Mindenképpen meg akartam szerezni az első vébégólomat – mondta a kapura lövéssel kilencszer (!) próbálkozó Michael Ballack. – Nem sikerült, de végtére is nem baj, mert nem hiányzott a győzelmünkhöz. Az első félidőben az én lövéseimen kívül tényleg minden bejött, a fantasztikus közönség plusz lelkierőt adott a csapatnak, élveztük a futballt. Ha a svédek tizenegyese bemegy, akkor sem lett volna nagy baj, a végén még mi tudtunk gyorsítani a tempón.”

Utoljára maradt a kapitány, Jürgen Klinsmann. A csapatfőnök a tévéstúdiók és a sajtótájékoztató után ötvenedszerre is belekezdett.

„Az volt a tervünk, hogy keresztmozgásokkal keltsünk zavart a svéd védelemben, és üres területeket nyissunk a mélységből érkezőknek – kezdte a halványkék ingét enyhén átizzadó tréner. – Arra, bevallom, én sem gondoltam, hogy az első két lövésünkből, amikor a második hullámban érkező játékosunk kapura céloz, két gól születik. Eksztázisban futballoztunk, és végre elhihetjük: tudunk mi így is játszani, nincs okunk senkitől sem tartani. ”

Ezután jött a vert sereg...

Az első svéd, aki elindult a busz felé, Johan Elmander volt, senki rá sem bagózott. Hanem aztán a tar Teddy Lucic lépett ki, megadóan megállt a villámgyorsan odasereglő svéd újságírók előtt – tudta, hogy őt mint az első félidőben kiállított játékost kérdezik majd. A lökdösődésben gyakorlatilag nem lehetett közel férkőzni hozzá, az egymást öklelő-taposó kollégák mikrofonokat, mobiltelefont, diktafont és még ezerféle hangrögzítő eszközt nyomtak a játékos orra alá.

„Szörnyen érzem magam, mert tíz emberrel nem lehetett esélyünk a németek ellen, megítélésem szerint a második sárga lap túlságosan erős volt, azért nem kellett volna kiállítani engem, de ez most már mindegy, nincs mit tenni ellene.” – mondta Teddy Lucic.

Henrik Larsson kínos és izzasztó pillanatai
Henrik Larsson érkezett – roham… Mi más lehetett volna a téma, mint a kihagyott tizenegyes.

„Erővel akartam rúgni a labdát, de túlságosan is megütöttem, és rémes érzés volt látni, hogy az messze a kapu fölé száll. Ha az a labda bemegy, lehetett volna valami reményünk, hogy izgalmassá tegyük a mérkőzést, még tíz emberrel is megpróbálhattuk volna kiharcolni a döntetlent” – mondta a Barcelonából hazatérő svéd támadó.

Henrik Larsson izzadt a mikrofonerdő előtt, állandóan kortyolgatott a frissítőjéből (hosszú szárú melegítőalsóban és tréningfelsőben volt, nem volt tehát meglepő, hogy a zónában uralkodó 30 Celsius-fokban nem fázik…), de a tekintetén fájdalom tükröződött: éppen ő, a legrutinosabb játékos rontott ilyen amatőr módon.

„Klasszis játékosok és egy kitűnő edző: mennünk kell tovább, tragédia nem történt, csak arról van szó: ezen a napon a transzban futballozó német csapat legyőzése túl nehéz feladat volt számunkra” – ezt már a mosolygós, ám mégis unottnak tűnő Zlatan Ibrahimovic mondta, egyszersmind arra utalva, hogy a német válogatott legyőzése egy sztárokból álló együttesnek sem könnyű.